2008. március 20., csütörtök
10:46
Par*í
Nos, itt ülök egy kollégiumi szobában, ami furcsa, mert Andris lakik benne (ő most órán van),és én vendégnek érzem magam. Csupa furcsaság körülöttem, egyedül belakta. A hűtőjében dolgok, amiket ő vett és ő fog megenni. Az emberekkel franciául beszél. Imponál.
Az első fél órában olyan idegen volt, hogy csak na. A feje hosszabb lett, az orra méh nagyobb. A hangja más. Aztán visszaváltozott a régi Andrissá, aki már nem furcsa, ha megérint.
Várost is néztünk, nézünk. Nagyokat beszélgetünk egy gyönyörű és izgalmas helyen sétálva. Sokkal jobban figyelünk egymásra.
És most elindulok majd egyedül.
*:torokhang
2008. március 2., vasárnap
18:32
Ez van
A sok időhöz sok tettvágy is kell. Két órája nem tudok magammal mit csinálni. Lusta vagyok. De ez nem jóleső lustaság kivételesen, az elmúlt három évben csak ilyenhe volt szerencsém. Ez most kifejezetten bomlasztó lustaság. Nincs kedvem olvasni, tanulni, főzni, takarítani, internetezni, tévézni, egyszóval semmihez nincs kedvem, amit egy esős délután és este itthon csinálhatnék. Még esetleg az ólomüvegezés, de annak a forrasztásrésze sem nagyon vonz.
Ha itthon lenne Andris, most sokkal jobb lenne. Esetleg színházba igyekeznénk, az nem lenne olyan jó, de ha mégsem, akkor itthon játszanánk és beszélgetnénk, és az nagyon jó lenne.
2008. február 19., kedd
18:29
A névnap az egy szar. Csakis arra találták ki, hogy legyen mit elfelejteni. És az ember akkor is szomorú emiatt, ha történetesen soha nem köszönt meg senkit ő sem a névnapján.
2008. február 10., vasárnap
19:24
Részeim
A minap álmomban leves voltam. Húsleves. Aztán egyszercsak megjelentem, mint Zsuzsi, és megettem magamat. Ettől aztán megfájdult a hasam. Erre ébredtem.
2008. február 7., csütörtök
22:27
ilyen-olyan (el)menet(el)ek
Nem lesz ennek jó vége. Háziaskodom. Takarítok, főzök. És milyen érzelmek? Leginkább, úgy napközben semmilyenek. Mint a húsz éves házasságban. Elismerésre várok, talán. Aztán este néha valami: feszítő kíváncsiság, sokszor. Ma nem. Ma nem tudtam elképzelni, milyen lenne a nap, ha itthon lenne. De valahogy úgy éreztem, hogy nem jobb. Nem csinálnám meg a dolgaimat, amiket elterveztem. Inkább frusztrálna. Akkor ez most pótcselekvés, vagy mégsem? Ma mást is éreztem: távolságot, egyenlőtlen versenyt (ki a jobb a másik nélkül), figyelmességet, inkább mások felé. Persze viszonylag természetes, hogy az ember inkább avval figyelmes, aki a következő fél évében aktívan jelen lesz - kifizetődőbb. És nem egyoldalú a jelenség, a háromból kettőször. Azt hiszem.
Milyen furcsa, milyen furcsa, milyen furcsa. Hogy az embereket lényegében az köti össze, hogy... közel vannak egymáshoz, hogy nem eltolódva hallják egymást, hogy közelségükkel kompetenssé válnak egy probléma megoldásában. 1700 kilométerről nem lehet megakadályozni egy nyomulós dél-olaszt a nyomulásban, sőt, felteszem, egy barátnővel sem lehet lelkizni olyan jól telefonon. És mással sem. A telefon ideális esetben gyorssegély az ölelésig, az egymás mellett merengős beszélgetésig. Telefonon nincs értelme elmondani, hogy mit csináltam ma, csak ha egy héten belül találkozunk. Ily módon kicsit azt érzem, hogy két hónap elteltével újra kell kezdeni mindent egy hétre, három hónap után kettőre, öt után sokra. Hiába, ha én itt vagyok, ő meg ott, akkor ez a fél év eltelik egymás nélkül. Kiesés van. Nem lehet pótolni, lapozni kell felette.
Természetesen lapozni fogok, csak meg akartam fogalmazni (és jobbnak láttam a szélsőségeset, mint a semmilyet), miért éreztem egy röpke pillanatra sósnak az enzimekkel kevert H2O-t.
2008. január 30., szerda
20:00
Budapesten járt a tavasz
Ma tavaszillat volt.
Párizsban meg az ősz járt, de az már régen, most Andris jár ott. Egyelőre nem rossz, csak abba nem szabad belegondolni, hogy meddig lesz ez így.
2008. január 14., hétfő
22:00
Színes és veszélyes, mi az?
Ólomüvegezés. Az új szerelmem.
2007. november 20., kedd
09:29
Egy fehér furgon kedves hátuljáról
Azért megyek lassan, mert tortát szállítok. Köszönöm a türelmet!
2007. november 15., csütörtök
21:09
Ez tegnap történt
Anyukám már napok óta rágja a fülem, hogy hozzak neki olajbogyót a Veres Pálné utcából. Bemegyünk hát Andrissal. A nő némi egyéb után tessékel. Én mondom, hogy fekete olajbogyót szeretnék. Odanyújtja az egyiket: "Azt hiszem, ilyet adtam a múltkor. Zsuzsi." Nem is értem. Aztán mondja, hogy nem emlékszem-e, hogy kis Zsuzsinak hívtak. A Törcsvár utcai oviban. Ő a zöld csoportban volt, én lenn voltam a kékben a Böbéékkel. Anyukám pedig az ügyvédnő, és aztán jött a húgom is, őt meg mindig csak kis Zsuzsinak hívta. Hiába, szegény Juli az árnyékomban él.
Kedves. És kissé szomorú, hogy cipőfűzés helyett olajbogyókat pakol.
21:01
Ezt talán tegnapelőtt akartam írni
Ma találkoztam egy trolibuszvezető lánnyal, aki folyamatosan kommentálta magának az út eseményeit. Mint: "Na, meddig állunk? Indexelünk? Jólvan, ügyes vagy hogy észrevetted, hogy én most itt be akarok húzódni. Köszi. Ééés már piros is. Úgy kéne ezt csinálni, ahogy a Józsi szokta."
Aztán megmosolyogtattam egy eladónőt az Office Depot-ban, mert vettem egy sárga tollat és egy Milky Rollst. Empatikus volt, a csokit nem rakta be a zacsiba.
Aztán a Moszkva térről induló villamospótló busszal utazvást ilyeneket mondott lágy férfihangon a hangszóró: "Szép délutánt kívánok. Kicsit sötét van, ugye? Szeretném tájékoztatni a kedves utasokat, hogy a hegyről lefelé már egyre jobbak az útviszonyok. És még milyen jó lesz, ha elkészül a villamospálya! Önök is várják, ugye? Én is, visszakerülök a vonalamra."
21:00
Mások problémájára könnyű a megoldás
Ha az éjjelilepkék annyira félnek a sötéttől, akkor miért nem alszanak éjszaka?
2007. november 1., csütörtök
22:24
masnik
Ha láttok pannonos karácsonfát, gondoljatok rám. Nagyon sokat csináltam azokból a kisfiúbugyi-szín masnikból.
2007. október 10., szerda
21:37
Pszichológus pályaszocializáció - Önismeret
GONDOLAT. Nem felszíni, hanem mély. TEST. Nem lakás, hanem rész. KIFEJEZÉS. Hogy ne csak egyedül értsem. SEGÍTÉS. Hogy ne csak egyedül lássam hasznát.
2007. október 5., péntek
21:40
Csehovot elemezve...
...miért feltételezzük, hogy minden figurának szar, kevés, önámítás az élete? Csehov nem lenéző? Nem lehet, hogy van, akinek ez is elég? A legegyszerűbb dolgokban is megtalálhatjuk önmagunkat. Az örömöt. Az egyszerűség nem sivár.
De ha Csehovnak igaza van, az még súlyosabb. Ha ők, Ványa, Trepljov, Mása és mindenki egy önhazugságra építi életét, és belül üresek, akkor mi sem vagyunk különbek. Nem húzhatunk határvonalat. Nekünk is van tél, amikor erőltetett szép gondolatokkal vagyunk csak vidámabbak. Mi is szeretünk társaságba járni, hogy ne legyünk egyedül. Mi is végezzük a munkánkat, mondván, hogy az hasznos. Mi is önállóságra törekszünk. A felszínen. És ha elemeznénk leírt mondatainkat, mi is rájönnénk, hogy semmi sincs belül. Ha ezt akarnánk kihozni. Persze nem tehetjük. És én nem is akarom.
2007. szeptember 24., hétfő
20:45
ajjaj, vakfolt?
Nem vagyok én olyan okos, bonyolult nekem ez a világ.
2007. szeptember 17., hétfő
10:10
csapongás
Már megint nincs időm semmire. 35 kredit. Milyen jó is volt a nyár! Tegnapelőtt óta Harry Potter 481. oldal. Tegnap unokaöccsök és húgok. Ma Allport a könyvtárban és esti számítógépalkatrész-vásárlás. Holnap csoportos hipnózis. Ványa bácsi. Új számítógép. Juli szép szobája. Mit vegyek fel?
|
|
